ÚjBuda Dental

Az esztétikai beavatkozások és a fogbeültetés specialistája

A sportfogvédő fontossága

Egy kanadai tanulmány szerint a gyermekek 84 százaléka minden évben részt vesz valamilyen sport tevékenységben. A szervezett sport egy hatalmas több milliárd dolláros iparággá nőtt az országban, ahol a családok tetemes összegeket fizetnek gyermekeik sporttevékenységeinek támogatására.

A sport nemcsak egészséges, hanem szórakoztató is. Mára nemcsak Kanadában, hanem Európában, így Magyarországon is egyre fontosabb szempontot jelent a gyermekek sportolási feltételeinek biztosítása. A tanulmány a tendenciák mellett, ugyanakkor érdekes megállapítás tesz egy nem várt következménnyel kapcsolatban, amiről a szülők is hajlamosak megfeledkezni. Az egyik leggyakoribb és egyben a legnagyobb költségekkel járó sportsérülés ugyanis a fogak sérüléséből fakad, mindannak ellenére, hogy a legegyszerűbb és a legolcsóbb preventív megoldások állnak rendelkezésre.

Előzzük meg a sportsérülések egyik legkellemetlenebb formáját egyszerűen

Sok komoly sérülés ellenszere közel sem mondható bonyolultnak. Gondoljunk a biztonsági övre, vagy a kerékpáros sisakra, amely emberek százezreinek életét mentette már meg. Szerencsére hasonlóan egyszerű megoldás áll rendelkezésre a gyermekek fogainak baleset okozta károsodásának megelőzésére és védelmére is. Használjunk sport fogvédőt. A kockázatoktól mentes szabad játékot a legkényelmesebben ugyanis a fogvédő szavatolhatja. 

Mi az a sport fogvédő?

A fogvédő egy vékony műanyag védőeszközök, ami a fogsor és a száj alakjára van alakítva.

Az eszköz egy fizikai akadályt képez a felső és alsó fogak között, hogy megvédje őket az összeütközéstől, emellett védi a szájat érő ütéstől, legyen az labda, korong vagy bármilyen játék kiegészitő.

Szerencsére egyre több helyen a legtöbb sportklub már ajánlja vagy kötelezi a fogvédő használatát, ahol azonban nincs ilyen szabály, ott szülőként javasolhatjuk a gyermekünknek az eszköz viselését.

Milyen fajta fogvédők vannak?

Három fő típusú fogvédő van jelenleg forgalomban, amelyek az ár, a kényelem és a biztonsági szint alapján kategorizálhatók és javasolhatók a különböző sportágakhoz. 

Több mindent érdemes figyelembe venni a fogvédő kiválasztásakor. A legfontosabb szempont a sportág, hiszen az mozgás intenzitásával arányban a biztonsági faktorok válnak fontossá. 

Fogvédővel kapcsolatban, vagy más fogászati kérdéseivel forduljon bátran hozzánk. Szakértő fogorvosaink készséggel segítenek kérdései megválaszolásában.

Forrás: Custom VS Off-the-Shelf MouthguardsPro-Form Mouthguards InfographicFind a dentist that provides Sport Mouth Guards

Fotó: http://kaufmanorthodonticsblog.com/

Újbuda Dental

alán ez az a két tulajdonság, amit pácienseink leginkább kedvelnek budapesti fogászati rendelőnkben. Hiszen tudják azt, hogy már tíz éve állunk a rendelkezésükre és még évtizedeken át számíthatnak arra, hogy ha fogászati problémájuk van, akkor pontosan tudják, hogy hol kapnak gyors, megbízható, esztétikus, tartós és megfizethető fogászati ellátást.

Népszerűségünk a páciensek körében nem lenne töretlen felkészült fogorvosi csapatunk lelkes tagjai nélkül. Fogorvosainkat nem csak azért szeretik pácienseink, mert minden esetben precíz és megbízható fogászati szolgáltatást kapnak, hanem azért is mert a kezeléseket érthető módon tudják elmagyarázni és minden esetben tekintettel vannak az egyéni elképzelésekre és lehetőségekre.

Pácienseink elégedettségének nem is lehetne megbízhatóbb bizonyítéka, mint az, hogy aki nálunk kezdi el a kezelését, minden esetben vissza is tér hozzánk, mert úgy érzi, hogy mindent megkap, amit elvár egy fogászati rendelőtől, sőt annál még többet is. A legboldogabbak pedig akkor vagyunk, amikor hűséges pácienseink családtagjai is megjelennek budapesti rendelőnkben, mert akkor már biztosak lehetünk abban, hogy jó munkát végeztünk.

Budapesti fogászati rendelőnkben dolgozó fogorvosaink felkészültségén túl a siker másik kulcsa az, hogy kizárólag olyan minőségi fogászati alapanyagokkal vagyunk hajlandóak fogorvosi munkánkat végezni, melyeket családtagjainkon is nyugodt lelkiismerettel alkalmaznánk. Így lehetünk biztosak abban, hogy a nálunk készült fogászati munkák nem csak esztétikusak lesznek, de tartósak is.

Ha már biztosak vagyunk abban, hogy egy felkészült fogorvos kezei között vagyunk és minőségi alapanyagokat használnak fel a kezelés során, akkor már csak egy kritikus tényező van, az pedig a fogpótlásokat elkészítő fogtechnikai laboratórium munkájának a minősége. Ezért tartjuk fontosnak azt, hogy budapesti fogászati rendelőnk kizárólag olyan fogtechnikai partnerekkel dolgozik együtt, akik már bizonyították elkötelezettségüket a nagy precizitású és esztétikus megjelenésű fogpótlások készítése terén.

Az Újbuda Dental budapesti fogászati rendelőjében a fogorvosok munkájukat teljes felelősséggel végzik. Ez az Ön számára annyit jelent, hogy a kezelés végeztével garancia jegyet kap tőlünk, amely biztonságot nyújt Önnek, hiszen bármilyen nem várt esemény bekövetkezésekor (amire a rendelőnk esetében nagyon ritkán van példa) térítésmentesen javítjuk ki a fogművet vagy végezzük el el újra a kezelést.

Foglaljon időpontot

Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére, hívjon bennünket a (+36) 20 77 88 011 telefonszámon, vagy jelentkezzen be az ÚjBuda Dental alább látható foglaló felületén.

ÚjBuda Dental fogászat időpontfoglalása